DÍJ!

Köszönöm szépen a nem megérdemelt díjat Dórinak! xx

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Tegyél fel 11 kérdést.
4. Küldd tovább 11 embernek.


1. Írj magadról 11 dolgot: 

1. Fáradt vagyok.
2. Nyári munkán vagyok egész hónapban.
3. Van egy öcsém.
4. Szeretek olvasni.
5. Szeretnék egy kutyát.
6. Tegnap álmomban találkoztam egy olyan emberrel aki már lassan egy éve ismerek de még sosem láttam életnagyságban. :) 
7. Nem várom az iskolát.
8. Mostanában semmire sincs időm, lefoglal a munka.
9. Hullik a hajam és fogalmam sincs miért.
10. Épp majd lecsukódnak a szemeim a fáradtság miatt.


2. Válaszolj 11 kérdésre.

1. Könyv vagy film? Mikor hogy van időm, és általában a könyv és a film között hatalmas különbség van.

2. Kedvenc idézet? Az élet egy szar játék, de kurva jó a grafikája.

3. Melyik volt az a könyv, ami a legnagyobb hatással volt rád? Talán amit most olvasok; Danielle Steel - Biztos Menedék.

4. Melyik filmet tudnád a végtelenségig nézni? úgy 15x láttam a Twilight-ot de már szinte a forgatókönyvet is tudom, de ha megkérdezik mi a kedvenc filmem úgy sem azt mondom. Fogalmam sincs, talán az utolsó dal?! idk

5. Melyik zene jár most a fejedben? Épp H-sök- Enyém vagy hallgatok, szóval az:D (tetszik a refrén)

6. A zebra fekete alapon fehér vagy fehér alapon fekete csíkos? :D kérdezzük meg Győzikét :D

7. Felelsz vagy mersz? fáradt lennék fel kelni ezért felelnék.

8. Van bakancslistád? nope

9. Mi volt az ovis jeled? mikor oda kerültem szánkó volt, de nem tetszett és hét után leváltották tulipánná:D

10. Mi az amire eddig életed során úgy gondolod, hogy örökre emlékezni fogsz? Azokra a pillanatokra amik emlékezetesek maradnak az életemben :D

11. Kedvenc előadó? hú, fogalmam sincs. Sok mindenki adja a színvonalat de úgy gondolom Ed Sheeran még fentebb van.

3.  11 kérdés:

1.Mi a kedvenc szavad?
2. Milyen szót használ egy nap a legtöbbször?
3.  Voltál a nyáron valahol kikapcsolódni, nyaralni?
4.  Hány blogot írsz/tál eddig?
5.  Kedvenc dal épp most? :D
6.  Hány blogot olvastál eddig? (kb)
7.  Kedvenc évszak,miért?
8.  Nem annyira kedvelt előadó?
9.  Mivel mind ketten olyan személyről írtok akit egy világ ismer, ezért azt kérdezem, mi fog meg titeket benne? (Zayn;Harry)
10. Fáradt vagyok, nem is mert túl fáradt hogy kérdéseket írjak! szóval csak oda rakok egy kérdőjelet hogy annak tűnjön, oké? :D

Nagyon szépen köszönöm nektek hogy olvashatom a blogjaitokat! xx

Akiknek küldöm; 

4. Én sem olvasok különösen sok blogot de könnyedén írom le ezeket; 

1. Domokos Dóri

2. Vonzódás

12. rész

Sziasztok! 
Ahogy mondtam, ahogy lesz időm hozom. Összekapartam elég gyors egyet, ami egy különös részre sikeredett, de úgy vélem a fantázia hiánya senkinél sem áll fent :)
Remélem tetszeni hogy és kapok visszajelzések, ugyanis nem sokról tudok akik olvasnák viszont a nézettségem nem csak 1-2, szóval ha nem nagy kérés, csak kattintsatok rá hogy elolvastátok! :)
..és nem utolsó sorban köszönöm a kommenteket Dórinak! xx

A szívem pár ütemet kihagyott majd zavarosan folytatta tovább, a légzésem egyre tompult már szinte levegőt sem kaptam, majd az arcom kicsit megfeszült, éreztem ahogyan áramlik a vér a testemen, és ahogy melegszik a kezem, lábam, mindenem, majd hirtelen reszketni kezdtem.

-  Minden rendben? - vizsgálta aggódó tekintetével az enyéimet. A szavam elakadt, nem tudtam mit mondani erre. Minden rendben? Minden? Rendben? Nem. Nincs, semmi sem. Nem vagyok még kész erre. Arra hogy ilyet halljak vagy ilyet mondjak. - kavarodtak bennem a szavak, mondatok, Zayn pedig egyre nyugtalanabb pillantást vetett rám, majd fel támaszkodott a fekvő helyzetből és megfogta a kezemet.

-  Mel - kezdte de nem akartam hogy Ő magyarázkodjon, mert ez nem az Ő hibája.

-  Én..- kezdtem de elállt a szavam.

A sírás, a kínos nevetés, és a menekülés határánál álltam. Kínos volt, mert nem tudtam mit mondhattam volna. Talán hogy, bocs de nem állok készen arra hogy ilyen szavakat halljak, mert tudod ez meg az volt lassan egy éve, és..nem. Ezt nem tehettem, de azt sem hogy a nappali kellős közepén a kanapén félig fekve, és kissé alul öltözötten ne merjek a szemébe nézni.

-  ..egyszerűen csak, nem igazán állok kész erre - nem az volt a baj hogy pár perce még úgy volt a pakliban hogy én Őt vetkőztetem, Ő lassacskán szét szakítja a felsőm, hanem az hogy ezt kellett mondania. Azt hogy..hogy szeret. Az ég szerelmére, mit variálok? - veszekedtem a belső énemmel. Láttam az arcvonásain hogy nem tud mit mondani, nem tudja mire vallani a mondatom. Már szólásra nyitotta volna a száját, de nem hagytam.

-  Csak engedd, kérlek hadd fejezzem be - kérlelve néztem azokba a gyönyörű mogyoró barna szempárba, ami kétségbeesetten pislantott felém.

-  Nem erre nem állok készen - hangsúlyoztam ki az 'erre' szót majd folytattam - hanem, arra hogy..hogy, ugyan azt mondjam neked amit te. Nem kétség hogy kedvellek, nagyon is, mióta csak beléptél azon a fehér ajtón - nevettem fel kínosan. - de, valahogy nem bírom még kimondani. Annyi sérelem, és fájdalom után ami történt, nem megy, még nem. - hajtottam fel a fejem, mert úgy éreztem hogy ezzel mindent tönkre tettem. Ő várt rám mikor visszautasítottam, Ő ott volt nekem, miután annyit szenvedtem és..*

-  Emlékszel mikor azt mondtam, várok? - fogta meg mindkét kezem, majd az állam alá nyújt hogy tekintetét az enyémbe fonja. - ..és most is itt van nekem.*

-  ..amikor azt mondtam ha idő kell ahhoz hogy igent mondj nekem akkor várok; az teljesen úgy gondoltam, és most ugyanezt mondom; várok. Megéri várni rád, mert...- rázta meg a fejét majd az ajkai közül egy sóhaj jött ki én pedig csak néztem ahogy végig nézni a helység szegletit.

-  mert, magadba bolondítottál - állapodott meg velem szemben és egy megkönnyebbülő sóhajtás hallatszott a fogai között elsuhanva.

-  Nem kérhetek ilyet tőled, nem akarom hogy azt hidd kihasznállak - egyet nem értve ingattam a fejem.

-  Ilyet nem kell kérni, és eszedbe se jusson ilyenen gondolkodni Mel. - mindenre talált választ mindig, nincs olyan helyzet amiből nem tudná kihozni a jót, az igazat, a helyeset. 

Kezeit elvette tőlem és karjaival magához húzott én pedig kaptam érte mint éhes kutya a csontért. Azt akartam hogy öleljen, és ne engedjen el. Csak hálával tartoztam neki mióta csak ismerem.

-  Köszönöm - suttogtam a fülébe amire jólesően felnyögött. Az ölelés erőssége csökkent és már arra eszméltem hogy ajkai újból megtalálja az enyéimet. A csókja kellemesen indult, gyengéden, majd erőteljesen fejeződött be az oxigén hiánya folytán.
-  ..azt hiszem, itt az ideje hogy induljak - szakította félbe a kellemes pillanatot egyikét.
-  Illúzió romboló - ütöttem játékosan vállába mire Ő a sértődötted játszotta.
-  Itt a pólód - dobtam meg a leszaggatott ruhadarabbal.
-  Kösz - méregetett furcsán.
-  Most mi az? - tettem szét a kezem, egyik szemöldökömet felváltva mozgatva.
-  Semmi, semmi - húzott maga elé, szorosan még csak össze nem ért testünk. Ahányszor bele néztem abba a mogyoróbarna tekintetbe mindig meg kellett találnom magam hogy újra fellélegezhessek. Akkor is úgy volt.
-  Álmodj szépeket - hosszan megcsókolt majd csak ennyit mondott - Holnap látlak! - kacsintott s bevágta maga után az ajtót, pár másodperc múlva a kocsija gördülő hangját vettem ki az esti hangfoszlányok közül és ahogy Ő kívánt nekem szép álmokat, be is következett;

Egy elhagyatott, fás területen leltem magam ahol minden zöld volt, de valahogy hiányzott valami a szépségéből; az élet. A fény, ami ragyogást adott ezeknek a csodás teremtményeknek. A felhők fokozatosan tűntek el az égen, olyan sebességgel hogy az hihetetlen volt. A bárány szőrnek tűnő gombolyag között fény töredékek tűntek elő amik lassan de kikeltek. A nap volt az. De nem a színtiszta citromsárga, hanem volt benne valami vadító, egy kicsit narancsos és pirosas árnyalat ami nyugodtságot árasztott felém s egyszer csak egy vakító fény villant fel ami a szemem birizgálta ezért kénytelen voltam eltakarni alkarommal. Ahogy egyre közeledett a fény úgy gyúlt ki fentről és a szemem kinyitottam. Előttem egy csodás fehérbe öltözött lány volt. Haja mint a tejcsokoládé, szemei mint tenger hullámai, kéken, néhol sötét de árnyalatai világosabbak. Ő volt az, Bethany. A lány aki, lassan egy éve odaveszett a balesetben és kapuit kinyitva egy új világ ajtaján lépett be. A háta mögül valami fehér színű dolog ékeskedett. Szárnyak voltak. Hátráltam egy kicsit, mire Ő kinyújtotta kezeit felém, de én csak tétovázva cikáztam tekintetemmel és azon gondolkodtam hogy lehetséges ez?
-  Gyere csak - bólintott fejével egyet, és minden kételkedés eltűnt a fejemből. Hosszú, vékony ujjai az enyéimért nyúlt és ahogy tartotta én rámartam. A közelsége, a puha ujjai és az a mosoly az arcán amit véltem rajta, elképesztett. Boldog voltam amiért újra látom Őt, de valahogy tudtam hogy ez nem lehet igaz, ez csak a képzeletem árnyai, vagy talán egyszerűen ennyire hiányzik. Nem értettem hol vagyunk s azt sem hogy mit csinálunk itt.
-  Hiányzol - formált betűkből egy tiszta szót ami a szívem dobogását felhevítette.
-  Ho-o-ogy? - akaratomon is kívül mellé szegeztem kérdésem.
-  Nyugodj meg - a hangja oly simogató és nyugtató volt, majd egy puha kezet éreztem a karomon. 
-  ..Te is nekem - tettem mellé magamban de hang nem jött ki a torkomon, a könnyeim szabad útra térek és egyre csak több és több csordogált majd átváltott zokogássá. Arra lettem figyelmes hogy ölelő karjai már engem fog körül és fokozatosan csillapodik az állapotom. Se szó, se beszéd, semmi. Csak Ő és én álltunk ott, majd egyszer csak megszólalt.
-  Mindig is itt leszek és vigyázni fogok rád akár csak egy angyal egy gyönyörű emberi teremtményre!- nézett barna szemeibe és meghitt volt, olyan valóságos.
-  Ne tagadd meg magadtól a szerelmet drága barátnőm! - a fejét ingatta a nemleges választ ellenezve.
-  Ami történt az elmúlt, most pedig rajtad áll hogy mit szeretnél a jövőben. - intett fejével.
-  Tiszta szándékú  fiú és igazat mond - kacsintott rám, de én csak ijedten bámultam a halott barátnőmet aki olyan dolgokról bizonyosodott meg amit más nem hallott Zayn szájából csak én.
-  Most menj - engedte el a kezem majd -folytatta - találkozunk még - a világosság újra a szemeim előtt hevertek, fehér foszlányok és védekezés gyanánt ugyan azt tettem mint az elején; eltakartam a szemem. Éreztem egy löketet a hátam mögött majd minden elsötétült.

Zihálva ültem fel az ágyamban és a mellkasomra tettem jobb kezemet. Hangos levegővételem a halk szobát átszakította. A póló ami rajtam volt csurom vizes volt, az arcomról izzadtság cseppek hada folyt le, ami a számhoz levezető úton elérkezett ajkaimhoz és éreztem a sós könnycseppeket. Hirtelen nem tudtam mi lenne jobb ha örülnék hogy csak álom volt vagy szidnám az eget hogy miért nem valóság volt. A fejemben lejátszódott az előbbi akárcsak egy filmszalag a filmvászonon. Kellett pár perc mire állandó ritmust talált a szívem. A lábaim leengedtem az ágy mellé, majd felvettem egy köntöst és az erkély felé vettem az irányt. Ki kellett szellőztetni a fejem.
Az ég kékje, sötétre volt festve közülük pedig sorban sorakozva néhol szétszórtan elhelyezkedő csillagok ékeskedtek az égbolton. Az éjszaka csendje és az utca némasága összhangban volt. A korlátba mélyítettem körmeimet így megtudtam állapodni az állásnál.
-  Te is nekem - suttogtam a semmibe mint egy hülye aki az éjszaka közepén egy rémálom közepén találja magát ami lehetne akár jó is, csak szempont kérdése. Éreztem ahogy a korláton simuló ujjaimat valami nedvesíti; a könnyeim. Nem csak álmomban de akkor ott is eleredt a könnyem. Emlékek hada gyászolta velem együtt Bethany-t! Amikor először találkoztunk elsőben, s mikor utunk végére kívánkozott, de mégis összehozott bennünket és lassan egy éve volt az este hogy végleg itt hagyott. Itt, ebben a rettentően szar világban, mert sajnos ezt kell mondanom, ez az.
-  Bárcsak én lehetnék a helyedben, és az ő helyükben is akik az este..- zokogásom megzavarta a halk utcát. Nagy erőt véve magamon, jobban magamra húztam a ruhadarabot az éj leszálló köde miatt és visszafelé tartottam mikor egy enyhe szellő kapta fel a hajam és táncot jártak ketten.
-  Szeretlek, bárhol is vagy - utolsó mondatnak szántam, majd a szobámban találtam magam és csak arra emlékszem hogy szemeim nyugovóra tértek.

Sry

Sajnálom hogy nem tudok szolgálni új résszel de sajnos annyira kevés időm van, a nyakamon van minden, és még jövőhéten sem tudok mert egész héten határon kívül leszek, azután pedig költözünk de ez nem lényeges, valahogy összekaparom nektek az új részt, már az első fele kész is! bocsássatok meg a késésekért! Mel xx

11. rész

Itt is lenne az új rész, szóval mint látjátok iparkodok velük most már :)

Jó olvasást, remélem tetszik! ;)

A napok úgy teltek mintha csak az óra mutatója egyszer az egyesen s a másik pillanatban már a hetesen lenne. A hervasztó iskolát arra a tanévre már kivégeztem akkora. Július eleje lehetett már, fülled, forró nyárnak nézhettünk elébe. Az emberek sokasága próbált minél kevesebb göncöt magára rakni és hideg, néhol jeges üdítőkkel, vizekkel járni. Én is így tettem, lazán sétálva át az egyik zebráról a másikra egy barna táskával a vállamon benne a hidegre hűtött üdítővel amit az út túloldalán egy kis boltban vásároltam. A tekintetem a nagy toronyórára esett ami elég rosszul járt, mármint azt hittem, de ahogy elővettem a zsebemből lévő mobilt, bebizonyosodott hogy nem csaltak a nagy épületben a számokkal. Sietnem kellett, mert időpontom volt; Dr. Fell rendelőjébe. Már egy ideje nem jártam, és anyát valamelyest felhívta hogy látni szeretne. Érdekes mi? Egy ismeretlen ember az én állapotom után kérdezősködik, pedig csak a betege voltam. Valamilyen szinten jól esett hogy törődött velem, és nagyon sok köszönettel tartoztam neki amiért segített abban az időszakban. 

Ugyan azok a színek, bútorok, falak, növények. Minden. Minden ugyan az mint mikor utoljára voltam itt. Ahogy beléptem az ajtón láttam hogy egy táska hever az egyik széken, ebből arra következtettem valaki bent lehetett, így hát leültem az egyik fehér székre ami mellesleg kényelmes volt, és vártam. Nem sok időt kellett töltenem azzal hogy nézzek ki a fejemből és emlékeztessen magam. Elővillantak a képek, az első találkozásunkról, arról hogy egymásnak mentünk, arról hogy kínos beszélgetésbe kezdtünk és arról hogy most hogy állunk. Mondhatni pár hónap alatt kialakult közöttünk valami, valami érdekes de teljes mértékben jó, és használ. Az ajtó nyílása szakította félbe emlékképeimet. Egy ében fekete hajú csajszi jött ki, az amilyen  gyorsan kijött, olyan gyorsan kiviharzott a rendelőből egy köszönéssel felém. Felálltam és az ajtóhoz kiettem majd két ujjammal kisebb kopogást mértem rá.

-  Jöjjön - utasított a láthatatlanba a doktornő anélkül hogy tudta volna hogy én vagyok.

-  Jó napot! - lépteim az ajtón belül rakoncátlankodtak.

-  Melanie, drágám - az arca kissé feszült volt, de nem tudta eltakarni érdekeltségét ahogyan én sem..örültem neki hogy itt lehettem. 

-  De rég láttalak már, foglalj helyet! - mutatott a vele szemben lévő kis székre ami kivételesen nem fehér volt, csak annak valamely árnyalata.

-  Hogy vagy? - tette fel az első, már megszokott kérdését, de valahogy azt láttam rajta hogy nem olyan kérdés mint az az előttiek. Úgy éreztem nem azt várja el hogy azt mondjam amit eddig. Hanem inkább valami újat.

-  Meglepő, de jobban, sőt jól. - mosolyodtam el, apró de értékes mondatom hallatán amin még én is meglepődtem. 

-  Látszik is! Örülök neki Melanie! 

-  Mesélj, mi történt az előző hetekben, hónapokban? Rég nem jártál itt, aminek egyrészt örülök, mivel..- akadt meg, majd intettem neki.

-  Hát..nem is tudom hol kezdjem?! - bizonytalanság fogott el.

-  A legelején kedves. - tette keresztbe lábaim s kényelmesen elhelyezkedett a mesélésemhez. Mindent, az elejétől a végéig elmeséltem neki amit ő csak figyelmesen hallgatott és néha egy-egy kérdéssel bombázott.

-  Mennyire komoly? - ült fel biztosabban a puffjában. 

-  Nem tudom..- igazán nem tudtam hányadán állunk Zayn-nel, csak annyit tudtam hogy valami forr köztünk, valami alakul, vagy már ki is alakult, csak nem vettünk észre, vagy csak én.

-  Mit érzel iránta? - olyan könnyű kérdés volt, oly annyira egyszerű de nekem akkor ez a legnehezebbet jelentette.

-  Igazából, nem..- nem engedte befejeznem.

-  Ne mond, hogy nem tudod, mert ezt te sem gondolhatod komolyan Melanie! - emelte fel mindkét kezét, és úgy nézett szemeimbe.

-  Milyen mikor vele vagy, mikor ott van melletted? 

A kérdése komolynak tűnt. Tudta hogy tudom rá a választ csak félek rá válaszolni, esetleg bevallani saját magamnak az érzéseim. Az tekintetem a kinti világra koncentrált és mélyen egy fallevelet szúrtam ki magamnak.

-  Ha vele vagyok, az olyan mint mikor a nagy szélviharban a fallevelek oda vissza csapkodnak, nem tudnak megnyugodni, mert nem hagyja a természet, de egyszer csak jön valami és megállítja a szelet, a zavargást és azt ami miatt nyugtalan volt az a levél. - a szívem mélyéből jött minden egyes szó. 

-  Azután megleli a békét, csak attól fél hogy egyszer el fog múlni és újra belezuhan egy forgatagba ami már lehet nem élne túl. - nevettem fel kínosan és ekkor találkozott tekintetünk.

-  Biztonságban érzem magam, úgy érzem nem létezik a fájdalom, a hiba, a világ sérelmei amik értek és egyben nagyon jól érzem magam vele. Teljesen megváltoztatott mióta megismertem. Fordulat, fordulat hátát - nevettem fel újból majd megráztam a fejem.

-  Tudja hogy érzem?! Úgy hogy kezdek beleszeretni - nyeltem egy nagyot s próbáltam felemészteni azt a szót. Dr. Fell csak felsóhajtott és kezeim után nyúlt. Megfogta őket és közelebb húzta azokat.

-  Ne hagyd elveszni amit egyszer megtaláltál! - érthető és minden jóindulattal teli aranyköpés volt. Sosem úgy tekintettem rá mint egy orvosra, hanem inkább mint egy gondoskodó nagyira aki kissé fiatal volt ehhez de megértett. Tudom, ez a munkája egy ilyen dokinak de ez akkor sem olyan volt. Ami az utolsó mondatát illette, elgondolkodtam rajta, és; teljes mértékben igaza volt. Az élet túl rövid ahhoz hogy bárkit is elveszítsünk ha már egyszer megtaláltuk.

*

-  Na mi volt kicsim? - hajtogatta össze ruháinkat anya miközben én a mellette lévő szobámba dobtam le cuccaimat.

-  Beszélgettünk - kiabáltam ki neki ami után nem kaptam semmi újabb kérdést, esetleg vallatást. Úgy gondoltam muszáj lesz beszélnem vele Zayn-nel való kapcsolatomról, de legbelül az vigaszt nyújtott hogy tudtam hogy tudja, csak nem mert rá kérdezni..

-  Anya - tudtam hogy eljött az idő és megérdemli hogy beavassam.

-  Mondd kislányom - az utolsó rövid ujjú, fekete trikóm volt hátra amit kettőbe hajtott s a többi cuccomhoz rakta, ezzel elérve hogy kész és tud most figyelni rám.

-  Szóval..szeretném ha tudnád hogy Zayn és én..tudod - dadogtam, mire anya felnevetett.

-  Kicsim, te sem gondolod hogy ilyen vak vagyok, vagy egyáltalán bárki is. - nevetése, mosollyá alakult ami már jobban tetszett.

-  Mesélj róla nekem - kérlelte miközben leült a fotelbe és paskolva várta hogy leüljek én is. Nem tudtam volna megmondani mikor beszélgettem vele utoljára ilyen komolyan, és olyan dologról ami fontos volt nekem, neki pedig az én boldogságom ami kezdett kivirágozni mint a tavaszi rügyek.

-  Szívesen megismerném - csillogtak édesanyám szemei miután kiveséztünk Őt, de rá pár pillanatra már nekem is, mert beleegyeztem és izgalom töltötte meg a gyomrom, a szívem, az egész testem.

-  Hívd át ma vacsorára, összeütünk valamit - csapta össze kezét.

-  Felhívom, oké? - nyúltam a telefonomért a farzsebembe.

Kikerestem az Ő nevét és rámentem a zöld telefonra, ami kapcsolatot hozott létre a két telefon között. Csörgött párat, sőt, nem is keveset, már minden remény oda lett az estéről de egyszer csak valaki felvette.

-  Szia - álltam fel a helyemről és kisétáltam a szobából.

-  Szia, Zayn éppen a hajával foglalatoskodik de azt hiszem mindjárt kész. - ismertem fel a pimasz, hangulattal teli hangját Louis-nak.

-  Akkor majd visszahívom, mondd már meg neki kérlek! - nevettem el magam. Nem sok ideje ismertem, de azt tudtam hogy a haja az a mindene volt, ezért is volt vicces kis helyzet.

-  Tommo, mi a..? - hallottam meg a vonal másik oldaláról az Ő hangját aztán csak recsegést, búgást, majd abba maradt és csend lett. Esküszöm ha este lett volna, és mielőtt felhívtam volna egy ijesztő horrort néztem volna, esetleg még meg is ijedtem volna.

-  Khm, bocsi édes, Louis a tudtom nélkül vette kezelésbe a telefonom - ijedtem meg a hirtelen hangtól.

-  Itt vagy Mel? -hallhatta szaggatott levegőszedésemet az ijedségtől.

-  P-persze, csak kicsit megijedtem - fújtam ki a levegőt.

-  Bocsáss meg, nem akartalak, csak ki kellett jönnöm ha valamit hallani is akarok - szabadkozott.

-  Merre vagytok, stúdióban? - tereltem el a témát.

-  Igen, de lassan végzünk mára.. - hangja szinte csengett de miközben ezt mutatta tudtam hogy fáradt, elvégre a turnénak már vége volt de az új albumon csúcssebességgel dolgoztak, nap mint nap.

-  Arra gondoltam, ha nincs mára semmi dolgod már, átjöhetnél..hozzánk..vacsorázni - húztam a szavakat ahogy lehetett. A szívem a fülemben dobogott, szinte éreztem ahogy emelkedik a mellkasom fel és le. Halkan kuncogni kezdett amit nem tudtam mire vélni.

-  ..de ha nem szeretnél, akkor persze nem erőltetem, csak tudod anya...- megakadt még a lélegzetem is az 'anya' szó kiejtése után.

-  Hogy úgy - az arca előttem pörgött le ahogyan puha ajkaival O formát formál.

-  Igen - bátorodtam fel.

-  Hányra menjek édes? - hangja eléggé szórakozott volt ami tetszett és a hangulatváltozás úgy jött rám mint a kaméleonra a színváltás.

-  Nem tudom..8 körül ha itt leszel, tökéletes lesz - harapdáltam alsó ajkam.

-  Rendben 

-  Vigyek valamit? - mielőtt letette volna még egy kérdést szegezett hozzám.

-  Magadat - nevettem el magam újra.

-  Tudod a hajam eléggé..- kezdett bele .

-  Tudom, eléggé tökéletes, és mindenkiközül a legeslegjobb, tudom Zayn! - hadartam el neki, mire csak felcsattant hogy ő ilyet nem is mondott soha. Na persze..soha.

-  Akkor 8kor nálunk! - kavarodtam ki ebből a hülye hajas dologból.

-  Ott leszek, csók édes! - köszönt el, mire úgy éreztem a testem áramvonalas és átfutott rajta egy villám.

-  Ajánlom is! puszi! 

-  Sze... - Fogalmam sem volt mit akart mondani, de mielőtt befejezhette volna kinyomtam nem puszta véletlenségből, csak sietnek kellett ha pár óra múlva egy vacsorát akartunk összeállítani amiben persze én is kivettem a részem.

Anyával elmentünk egy gyors bevásárlást tartani hogy minden stimmeljen. A kaját hamar összeállítottuk és így anya csinált egy kis levest amit igazán étvággyal fogyasztok mindig. Másodiknak valami csirkés cuccot csináltunk enyhe csípős fűszerrel és tésztával. A desszert pedig rám maradt. Először fogalmam sem volt mit lehetne rövid idő alatt készíteni ami finom és néz is ki valahogy. Így hát maradtam a palacsintánál, de nem a hagyományos részlegnél, hanem egy kis megbolondítással, rakottat csináltam. Kisütöttem őket egész vékonyra, nem vastagra ahogy többek szokták, és különféle töltelékkel töltöttem meg. Volt köztük túrós, nutellás, lekváros de abból is többféle. Mindezek tetejét csokimáz és vaníliaízű puding borította ami egy boci mintájára hasonlított.

-  Anyu, fel megyek felöltözni, azért így csak nem állok bárki elé is. - mutattam a ruhámra, ami néhol csokis, vagy lisztes volt.

A fenti választék nem sok volt, de nekem pont elég. Hiába akarták mindig bebeszélni nekem hogy a fekete öregít, a fekete nem áll jó én akkor is szerettem. Voltak színek a gardróbban de a nagyja sötét színű volt. Nem sokat totojáztam a vacsorára készülés ezzel a részével csak felvettem egy fekete farmert és egy mályva színű blúzt ami kissé elegáns volt de mégis otthonos. A frufrumat oldalra tűztem egy hullámcsattal amin egy virág ékeskedett. A sminkem a megszokott volt; felül tussal kihúzva majd szempillaspirál majd végül egy halvány szájfény majd végül egy fekete magassarkút. 

* 

Hol a faliórát, hol pedig a telefonom óráját vizsgálgattam. A félelem úrrá lett rajtam ahogy az izgatottság is együtt. Nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést ahogy anya sem. Csak ömlött belőle a nyugtató szó ami most nem segített, mindaddig még meg nem hallottam a csengő csilingelő, ideglelő hangját. A szívem majd kiugrott a mellkasomból de nem hagytam, helyette inkább én ugrottam fel a kanapéról és mentem az ajtó felé. Ahogy kinyitottam ott találtam Őt. Szemei csillogtam már az kezdeti esti fénytől ami a tekintetét tüzessé tette. Láttam ahogy végig pillant rám majd én is egyet rá majd arra eszméltem hogy már egy forró csókot kapok tőle. Nem volt túl hosszú, sőt. Az egyik keze hátul pihent még a másik mellette. Az ajtót kijjebb nyitottam és be invitáltam.

-  Jó estét asszonyom - udvariasan nyújtotta a kezét Zayn mire anya elmosolyodott.

-  Ugyan, hívj csak Abbie-nek! - fogadta el anyu gesztust.

-  Zayn Malik - rázta meg Ő és a háta mögül egy csokor virágot húzott ki majd anyának adta amit anya nagy boldogsággal fogadt el. 

-  Örülök hogy megismerhetlek végre, a kislányom.. - éreztem hogy ebből sehogy sem jönnék ki jól ezért megszakítottam.

-  Ki éhes? - tártam szét a kezem majd anya elindult előre de mi ott maradtunk.

-  Áácsi - fogta meg a karom majd megvárta még anya bemegy a konyhába készülődni. Zayn hátratett kezében egy szál vörös rózsa pihent.

-  Ez...ez az enyém? - zavarba ejtő volt a kicsinyke virág áhító szépsége és persze az akitől kaptam, ahogyan kaptam. Ő csak bólintott és átadta egy csókkal kisegítve.

-  Köszönöm - suttogtam ajkai közé.

*

-  Hm, micsoda illatok - szélesedett meg az orra a mellettem lévőnek ahogy beleszagolt a kevert illatokkal teli levegőbe.

Leültettem Zayn-t magam mellé, és így anyával voltunk szemben, s már épp indulni akartam hogy segítek felszolgálni, anya nem engedte. Anya és Zayn hamar megtalálták az összhangot, mindenféléről beszélgettek, anya a bandáról és az Ő munkájáról faggatta amiről Zayn élvezetesen számolt be. Tudtam hogy nagyon nagy szerepet játszanak a fiúk az életében de amikor anyáék már teljesen belemerültek nekem eszembe jutott valami; Zayn családja. Valahogy nem sokat mesélt még róluk, annyit tudtam hogy van 3 lánytestvére de más többet nem és akármennyire is tagadhattam volna; zavart.

-  ..és ha nem ezt csinálnád ami most akkor mi lenne? - hallottam meg a kijövő anyámat a konyhából.

-  Bizonyára tanulnék, méghozzá tanárnak, angol tanárnak. - keresztezte ujjait.

-  Nem rossz - kacsintott rá anya.

Aranyosak voltak hogy így kijöttek egymással és ilyen felszabadult lett a hangulat. Sosem gondoltam volna,de nem minden jól sikerült.

-  Hú, rengeteget ettem - simogatta Zayn a hasát hogy kimutassa elégedettségét.

-  Remélem ízlett! - Zayn csak nagyot bólintott.

-  Nem mindennap eszem ilyen kosztot. Csak mikor épp van időm haza menni Bradfordba és olyankor mindenki körülöttem forog, ilyen leves, olyan süti meg minden amit eltudtok képzelni. - forgatta szemeit Zayn.

-  Biztos rossz lehet a családodnak hogy nem látnak annyit és te sem őket - húzta anya a száját.

-  Magamból kiindulva én megőrülnék a gyerekemért mint minden anya félti a sajátját, pláne ha országról országra járja az utat. - bólintgatott anyu amit Zayn helyeselt.

Még beszélgettünk egy ideig és temérdek vicces sztorival gazdagodhattunk amin annyit nevettünk hogy már az állkapcsom fájt tőle. Anya kijelentette hogy ő fáradt és mivel holnap dolgozik szóval megy és lefekszik. Zayn-nel váltottak egy-egy puszit majd 'jóéjtet' kívántunk neki. Ahogy anya felért a nevetés kitört belőlem, nem tudtam magam tovább tartani.

-  Most mi van? - emelte fel az egyik szemöldökét ameddig csak tudta.

-  Power Rangers mi? - nem tudtam abba hagyni majd lassan kuncogásba ment át.

-  ..ez..olyan..aranyos - néztem rá bocsánatkérően.

-  Nem így tűnt az előbb - játszotta a sértődöttet.

-  ..és hogy tudnám kiengesztelni az bosszankodó uraságot? - csaltam vigyort a képére ahogy kimondtam ezt. A karomat szorosabban a kelleténél elkapta, de egyáltalán nem fájt, majd közel húzott magához. A körülöttünk lévő szoba megszűnni létezett s csak két ember volt abban; Ő és én. A szívem hatalmasakat dobbant miután kihagyott pár ütemet közelsége miatt, majd orrunk hegye egymást érintették. A levegővételem hallatszani próbálkozott ahogy az Övé is. Karjait derekamra simította majd elérte azt a hatást hogy felnyögjek kezei hatására. Ujjai, kezei már lentebb pásztázott ami mindenek ellenére is de akkora vágyat keltett ki belőlem ami végig szántotta a testemet és darabokra tudta volna szedni. Az ajkai lassan elnyíltak egymástól és az enyémet vették birtokba. A csókunk eleje még csak puha, kicsinyke puszikból állt majd fokozatosan durvult. A nyelve kérlelte magát az enyém mellé amit meg is kapott azonnal, majd hosszú táncot jártak. Az egyik pillanatban még a konyhapultnak dűlve álltunk a másikban már a kanapén voltam háttal fekve. Fogalmam sincs hogyan kerültünk ki onnan de hiába voltam eszméletemnél, semmi de semmi nem engedett bebocsátást csak az Ő képei, az Ő kezei, ajkai, szemei, az egész személy. Zayn. Alaposabban szemügyre vettem ruházatát ami egy fehér inget takart és egy sötétebb blézer. Az remegő ujjaim a blézer gombjait kezdte bontogatni s mikor már meg volt, akkor az inget próbáltam, kisebb nagyobb sikerrel. A levegő szó szerint felforrósodott közöttünk. Ajkaink nem akartak szétválni egymástól. Úgy érezték összetartoznak. Zihálásunk kezdett hangossá válni amit nem csodálok.

-  Mel - szakadt el tőlem egy pillanatra majd szemembe nézett.

- ..csak lépcső választ el bennünket..- biccentett fejével felfele. Szemei csillogtak a vágytól s a levegő bár fogyva de kezdett vissza kerülni tüdőnkbe. A tekintetünk összeforrta magát majd egy újabb finom és egyben hosszan érzelmes, szenvedélyes csókot kaptam majd újra elváltunk egymástól de csak épp annyira hogy szembe nézzünk.

-  Szeretlek - a szívem nagyot dobbant e szó hallatán. (: 

10. rész

Itt is lenne a 10. rész bár nem sokan olvassátok de igyekszem most már többet hozni, elvégre egy hét és szünet:D 
Jó olvasást a kicsit hosszabb részhez és elnézést a sok idő miatt!

Léptei halkan taposták a fényezett padlót,s szőkés, szürkés haja néhol más szint mutatott de amilyen magabiztosan járt olyan határozott volt. Leült mellém. Először azon gondolkodtam köszönnöm kéne neki de azután meggondoltam magam, elvégre ő ült le mellém egy szó nélkül de gondolkodni sem volt időm, mert meg tette az első lépést.

-  Szia - valami különös áradat érzett hangjából, valami fura.

-  Helló - fordultam szembe vele s köszöntem vissza illedelmesen, majd a tekintetem újra a színpadon lévő 5 fiúra keveredett..nem hiába. Eszméletlenül jól nyomták. A hangjuk, a viccelődésük, és persze az hogy azt mutatták ott fent amit itt lent is, nem pedig mihaszna álarcot. De, valami zavart. Mégpedig az a lány..az aki ott ült mellettem s ugyan oda pillantgatott ahova én.

-  Minden egyes koncerten egyre jobbak és persze egyre okosabbak - hangsúlyozta ki az 'okos' szót mire felnevetett halkan én pedig elmosolyodtam. 

-  Nem láttalak még erre, családtagja vagy valamelyiküknek? - nézett rám kékes szemeivel amik kissé nyugalmat áramoltattak a testembe a fura érzés után.

-  Egy barát - vágtam közbe gyorsan, ami igaz is volt de valahogy mégsem, viszont nem akartam címlapokon mutatni egy világsztárral, miközben rajtam csámcsogtak volna. Nem. Még akkor nem.

-  Ó, örülök hogy megismerhetlek - nyújtotta világos kezeit felém, én pedig nem akartam bunkónak tűnni.

-  Lou - bejezte be s kezeink egymásét súrolták. 

-  Melanie - ráztam meg kezeim s egy mosolyt küldtem neki.

-  ..és te? - nem hagyott a kíváncsiságom hogy ki Ő. Először értetlenül nézett majd mikor szólásra akartam nyitni a szám ő tette előbb.

-  Hogy én.. - tette fel karjait a szék támlájára.

-  A fiúk sminkesei már egy ideje - bólintott feléjük,én pedig kezdtem megbékülni a lánnyal.

A többi egy óra, másfélben mindenféléről beszélgettünk, ami alatt kiderült hogy van egy kislánya aki elmondása szerint a legszebb mind közül, de milyen anya is lenne az amelyik nem a sajátját tartja a legtöbbnek. Sajnos a fiúkkal nem volt alkalmam találkozni a szünetekben mert gyorsan kellett átöltözniük de volt egy egy pillanat mikor tekintetünk egybefonódott Zayn-nel vagy épp valamelyik fiú kacsintott hátra. Ami a zenéjüket illette, tetszettek. A szövegük még annál is jobban!

***

Egy hatalmas taps vihart s hozzá csatlakozó sikítást hallottam majd észre vettem hogy a mellettem ülő lányt aki felállt, ebből arra következtettem hogy vége a koncertnek. A fiúk hangos búcsút véve kisétáltak a lelkes rajongóktól zsongó teremből amit még a Backstage-ben ugyancsak hallani lehetett. Velünk szemben volt egy öltöző amire azt hittem hogy az övéké de tévedtem, csak hasonlított, így hát megint elkerültük egymást egy darabig. Amíg ők az időd bent töltötték addig én könnyen elbeszélgettem pár emberrel mikor észre vettem hogy valaki mellém áll.

-  Mi a véleményed? - mutatott a göndör oda ahonnan nem rég jöttek le kezében egy fehér törölközővel.

-  Túl sokat ugráltál, olyan voltál mint egy..-itt megakadtam. -nem is tudom minek nevezhető - nevettem el a végét vele együtt, s nem is a kérdésre válaszoltam.

-  Ez nem válasz a kérdésemre - törölte meg a homlokát az említett törölközővel.

-  Jó volt. Jók voltatok - feleltem egyszerűen mire Ő nagy szemekkel nézett rám.

-  Ennyi? -próbált komoly maradni és abba a beképzelt, "el szállok magamtól" kategóriába tartozni és úgy hitte én ezt el is hiszem neki ha már nem mondok rá semmit.

-  Nehogy elhidd már, csak viccelek. Örülök neki ha tetszett. - intett egyet mire a szemébe néztem és azonnal mosolyra húzódott a szám, mire az övéi is. Aranyos kis mosolya volt ahogyan a gödröcskéi láthatóvá váltak.

-  Szóval most ti Zayn-nel..szóval, érted! - bizonytalanul motyogott mire a mosolyom újból elő jött.

-  Most mi az? - emelte fel kezeit az oldalánál én pedig csak megráztam a fejem.

-  Gondolom hogy, nem, mert tudom hogy Zayn beavatott titeket, tudod és még mi vagyunk lányok a pletykásak - tettem keresztbe karjaimat és mindketten jót nevettünk rajta.

-  Amúgy komolyra véve a szót, csak tudni szerettem volna hogy minden oké köztetek - közölte velem.

-  Igen..azt hiszem - elbizonytalanodtam kissé de mire kérdezni akart volna újból valamiról ott termett mellettem a fekete hajú, selymes bőrű fiatal srác, Zayn. Ahogyan oda ért hozzánk, reflex szerű apró csókot lehelt ajkaimra majd Harry és az én arcom között fürkészett.

-  Miért lettek ilyen csendben? - vonta fel mindkét szemöldökét.

-  Hát..- kezdtem volna de a fürtös kimentett.

-  Épp végeztünk a beszélgetésünkkel, szóval itt hagylak titeket egymásnak! - kacsintott rám Harry.

-  Na jó, ez kicsit fura volt, nem szokott tudni így rögtönözni! - jött rá Zayn, mire egy mosolyt küldtem neki amiből leszűrte hogy váltsunk témát.

-  Mit szólnál hozzá ha elmennék valahova? - csapta össze kezeit.

-  Jól hangzik, de persze csak akkor ha ráérsz, vagy ha nincs próbátok már vagy bármi, szóval érted - nem akartam elvenni az idejét olyan dolgoktól amik fontosak voltak az életében mindig is.

-  Nincs semmi mára már. Teljesen szabad vagyok! - csillantak fel szemeim mondata hallatán.

-  ..és te? - kérdezte ugyan olyan fénnyel a két csodás szempárt rám találva.

-  Ráérek.

Kaptam egy gyors de mégis heves csókot ott a színfalak mögött ahol senki nem látott bennünket majd együtt be indultunk az öltözőjükbe a cuccaiért.

-  Hé, Zayn! Elnézünk ide a közeli klubba, nem jössz..tök? - folytatta a szó elbotlását miután én is látható lettem a ajtó mögül. Zayn pedig rám nézett.

-  Menj nyugodtan, nekem nincs most kedvem! - küldtem egy kedves mosolyt a velem szemben lévő fürkésző fiúra.

-  Nekem sincs különösen! - nyúlt a bőr kabátja után ami jól is jött hiába volt nyár, az éjszaka eléggé letudott hűlni.

-  Bocsi srácok, majd legközelebb! - kacsintott rájuk Zayn mire ők egy oké-val bele is egyeztek.

-  Jó szórakozást - említette meg a mellettem álló fiú aki ellenőrizte telefonját s zsebében való dolgokat.

-  Sziasztok! - mondtuk egyszerre, ők pedig kánonban köszöntek.

A hosszú folyosón végig mentünk közben egy két Zayn számára ismerősbe botlottunk, de a legutolsó már nekem is ismerős volt.

-  Sziasztok - egy ismerős hang volt egy ismerős arctól. Lou volt.

-  Lou, már Harry  mindenhol keresett - mosolygott a mellettem lévő, aki mellesleg a kezemet fogta. Lebuktam - nem hazudtam azzal hogy barát vagyok, csak hát az igazságot sem mondtam el.

-  Jaj, ti még nem is..- kezdte Zayn de mindketten egyszerre vágtuk rá hogy DE.

-  De, dehogyis nem - kezdte Lou.

- ..a banda barátja..vagyis az egyik bandatag barátnője - fejezte be, mire én csak vetettem egy 'sajnálom  hogy nem az igazat mondtam' pillantást.

-  Majd találkozunk még! - tőle is elköszöntünk így indulhattunk utunkra.

A csarnok ami szinte már egy stadionhoz hasonlított akkora volt hogy kijutni alig lehetett a görbe vonalaktól amik egymás után következtek majd egyszer csak láttuk a kijáratot de az ajtótól jobbra forduló másik vas kapu felé vettük az irányt. Kissé gondolkodnom kellett rajta hova is jutunk arra a sötét, pince szerűségben, mikor megvilágosult bennem minden; hátsó kijárat. Persze, hát mégsem mehetünk csak úgy ki az utcára akármennyire is beborították a sötét felhők az eget. - gondoltam.

Mielőtt végleg kijuthattunk volna hátra fordult hozzám s ránézett kezeinkre amire csak bólintottam egyet. Tudta hogy nem akarom még ezt, túlságosan hamar  lenne. Gondolkodásom közepette egy simogató ajakkal találkoztam ami egy rövid de mégis minden érzelemben dús csókot adott.

Éreztem ahogy a derekamra fonja karjait majd közelebb húz magához ezzel elérve célját s megfeledkezve a külvilágról szenvedélyesen vissza csókoltam mire egyet felnyögött, nekem pedig már levegő sem áramlott a tüdőmbe úgyhogy a friss levegőre kiérve néztünk szét a kivilágított városon. Nem mondhatni hogy meleg volt de azt azt sem hogy fáztam. Pont jó volt, kellemes. Zayn a fejére kapta kapucniját majd elindultunk balra.

***

-  Merre menjünk kisasszony? - szórakozottan várta válaszom de nem akartam eldönteni én, inkább rá bíztam.

-  Mindegy, uram - hangsúlyztam ki a másosik szót.

Zayn az irányt pár zebrán át vette s az autók sokasága ellenére is úgy mozogtunk az úton mintha természetes lenne lassan hogy sétál a kései estében egy világsztár és egy ismeretlen lány egymás mellett, beszélgetve. Nem fogta meg a kezem, nem csókolt meg, nem tettünk semmilyen arra utaló jelet ami kettőnket érintett volna igazából. Egyszerűen úgy tettünk mint bármelyik két ember aki az utcán mászkál az este közepén. 

-  Milyen volt? - fordította fejét felém. A kérdést persze hogy értettem, de először úgy tettem mintha nem, amiből nevetés lett a vége. 

-  Tetszett. A zenétek olyan stílusos, komoly és egyben olyan...érzelmes. A szövegük pedig tényleg prímák. - illesztettem össze a mutató és hüvelykujjamat majd a levegőbe emeltem hogy kimutassam tetszésemet.
-  Örülök neki hogy nem bántad meg hogy eljöttél! - villantotta rám fogkrém reklámba illő mosolyát, mire belül ez egy nagyon jól eső kis érzés volt.
Sétálgattunk, persze csak olyan látókörökben amit ismertünk, illetve többnyire Ő ismert. Az idő nem szándékozott túlságosan röppenni, csak úgy mint ahogy mi sétálgattunk; lassacskán.
-  Milyet kérsz? - azt hiszem egy éjszakai Starbucks félében kötöttünk ki.
-  Amilyet te.
Miután kikaptuk finom még gőzölgő italunkat, további járdákat, átjárókat és utcákat szeltünk.
-  Mi történt az este? - hangsúlyozta ki az 'AZ' szót, s nekem ez teljesen váratlanul jött amit észre is vett és bocsánatot kért.
-  Bocsáss meg, én csak..- mentegetőzött de nem hagyhattam hogy Neki legyen kellemetlen.
-  Ugyan. Ne kérj bocsánatot. - intettem. Nem tudtam hogyan, és miként kéne belekezdenem a monológomba, ugyanis a múlt sérelmei ami lassan egy éve történt fájt. Fájt, mert az este olyan sebeket ejtett rajtam az éjszaka rejtélye ami mai napig nem gyógyult be teljesen.
-  Az este bulizni voltunk páran. Megszerveztük az egész éjszakát, töviről hegyire. - nem mertem a szemébe nézni mert az enyéim össze voltak törve, és nem akartam hogy azt a két gyötrelmes szempárt lássa.

-  Nem volt kedvem egyedül készülődni - folytattam - így hát át mentem Sophie-hoz és együtt választottuk ki az esti ruhánkat, sminket, cipőket, egy szóval tudod, csajoknak idő kell. Azután úgy eltelt az idő hogy észre sem vettem hogy Gareth már vagy tízszer hívott így hát gyors visszahívtam őt. Kicsörgött párat mire felvette és egy kicsit idegesen de persze szeretetteljesen le lettem kiabálva - mosolyogtam.

-  Már vagy egy órája ott kellett volna lennünk Gareth-nél de mi még mindig otthon voltunk. Mondtam neki hogy nyugodjon le, induljanak el, mi pedig majd megyünk taxival, mire ő csak nagy nehezen bele is egyezett de nem igazán tetszett neki az ötlet, leginkább mindenhol ott lett volna ha ez lehetséges lett volna. - nevettem fel keserűen, az emlékre.

-  A barátod volt? - szakított félbe Zayn.
-  Igen, de nem úgy ahogy te gondolod - intettem. - Olyan volt mint a testvérem, helyettesítette azt a helyet a bátyámmal szemben akivel kiskorom óta nem beszéltem ahogy..- nem akartam ezt is elkezdeni csak leintettem, gondoltam egyszerre kettő tragédia nem fér bele egy történetbe.
-  Szóval elkészültünk a telefonálás után fél órával és egy taxit hívattunk, de ahogy lezsíroztam a fuvart pár perc múlva már jött is értünk a sárga kocsi a tetején lévő TAXI felirattal. Ahogy becsatoltam magam, rezegni kezdett a kezemben a mobilom és Gar neve villant fel. Mosolyogva vettem fel, de ahogy felvettem a mosolyból egy grimasz lett hangja hallatán. Azt mondta nehogy elinduljunk abba a klubba mert baj van - szakadozott a levegőm, Ő pedig csak kíváncsian nézett rám és megvárta míg folytatni tudom.
-  A mai napig nem tudom kikkel volt az incidens vagy miért, mindenesetre megmondtam hogy már úton vagyunk de Ő csak annyit mondott azonnal forduljunk vissza, amit nem tudtam mire vélni és a mellettem ülő Sophie sem. Nem fordultunk vissza. Nem - keserűen felnevettem.
-  Arra emlékszem hogy mielőtt kinyomta volna a telefont azt kérte vigyázzak magamra és hogy szeret. - torzult el az arcom és könnyeimmel küszködtem már de folytattam. 
-  Úgy éreztem oda kell mennem, és haragudtam rá amiért úgy köszönt el abba a rohadt telefonban mintha búcsúzkodnia kellett volna. Féltettem. Annyira, de annyira és a gondolataim közül egy dudálás szakított el...- nem bírtam tovább könnyeim szabadon áztatták el az arcom s két kart majd egy közeledő testet éreztem ami átölel és nem enged el csak egyre szorosabban fog, és tart. Zayn megnyugtató viselkedése lassan hatni kezdett s a sírásom már csak egy-egy könnyé alakultak majd fokozatosan de abba maradt. A történetem vége brutális volt, nem akartam újra belekezdeni a végébe, hogy mégis hogy volt ez. De Ő látta rajtam így nem bombázott kérdéseivel csak megfogta kezeimet és belecsókolt.
-  Merre vagyunk? - nagy épületeket, fákat és egy ismeretlen és egyben zárkózott környéket láttam magam körül.
-  Valamerre messze a csarnoktól az biztos - az éjszaka sötét fátylától is tökéletesen láttam arc vonásait amit épp felfelé húzódtak, egy mosolyra ami az én gyötört ráncaimat is rendbe hozta.
-  Mennünk kéne, holnap jelenésetek van - böktem meg a mellkasát játékosan, mire ő elkapta apró kezeimet és a tekintetünk összeolvadt. Tudtam hogy nem lesz jó vége akármennyire is kihalt ez a környék este, Ő egy sztár akit fotósok ezre követ. Az érzéseimnek nem tudtam parancsolni ahogyan Ő sem. Nem számított hogy holnap ki lesz az újságok főcímlapján vagy a találgatók százai, semmi sem, csak Ő és én. Ott.
-  Szerintem is, csak.. - a hajam kissé szét állt ezért elsöpörte az arcomból hogy jobban szemügyre vegye vágytól küszködő duzzadt ajkaimat. Közelített hozzám, majd pár pillanat múlva ajkaink összeértek és szenvedélyes csókot váltottak, majd pár puszikkal a végén megspékelve. 
-  Mehetünk - nyújtotta kezét nekem amire először ijedten néztem, de este volt és több esélye volt mindennek amit nappal nem tehettünk meg. Kézen fogva engem, fogott egy taxit és haza vitt.
Az ajtóig kísért ahogy már megszoktam és búcsúzásunk közepette nem hagyta a kérdés motoszkálni magában.
-  Meghalt? - tudtam hogy nem fogja abba hagyni, de egy cseppnyi harag vagy düh nem volt bennem csak intettem mire Ő csak lenézett a cipő orrára.
-  Zayn - szólítottam meg hogy nézzem rám.
-  Sajnálom - halkan motyogta de értettem minden egyes betűt. Fura ha azt mondom, jól esett? Annyira hihetően mondta és együtt érzett velem, mintha csak értette, tudta volna milyen volt.
-  Holnap kereslek, szép álmokat szépség! - soha senki nem hívott még így csak Ő viszont nem szerettem ha olyat mondanak rám ami nem igaz.
-  Tudod, hogy nem - nem engedte befejezni mert tudta mit próbálok megint bemesélni neki, állítása szerint.
-  Akkor is az vagy! És köszönöm hogy ott voltál ma, és hogy elmondtad. - összeért homlokunk és az éj tiszta, halk sajátos zaja hallatszott, szuszogásunk mellett, tökéletes pillanat volt. Kaptam egy 'jóéjt' csókot majd elengedtük egymás kezét és elindult a járdán.
-  ..köszönöm Zayn! - ordítottam utána mire Ő visszanézett és elmosolyodott és egy levegő puszival búcsúztunk az nap.

Reméltem hogy anya már alszik és így is lett. Már rég álmodozott az egyel lentebbi szinten. Ahogy beértem a saját szobámba a falamon lévő képek sokasága lepett el. A barátimról, a családomról és olyan személyekről akik fontosak voltak nekem. Lépteim a fürdőbe tartottak, egy hosszú, forró fürdő után epekedve amit meg is kapott a testem. Az azt követő fél órában, egy képet nyomtattam ki amit még a koncerten csináltam. A nyomtatómból kijövő képen Ő volt. Zayn. A fiókomat lassan kinyitottam kivettem belőle a ragasztót és a falamra ragasztottam egy helyre ahova épp értem. Úgy éreztem hogy ott kell neki lennie! Megérdemelte! Később észre vettem hogy valójában hova raktam, véletlen. Gareth mellé. Teljesen véletlen mellé.

9.rész

Sziasztok! Kissé rövidre sikeredett,és helyesírási hibákat is fogtok találni mert a billentyűim közül pár nem működik így nehezen is írtam meg de Dórinak megígértem!

Örülnék neki ha kapnék több visszajelzést ha olvassátok! köszönöm :) Jó olvasást! puszi

Van olyan pont az ember életében mikor muszáj igent mondania még ha fél is a következményektől vagy épp  attól ami történt.
Néha jó lenne valakinek elmondani a sérelmeket a sebeket amik csak egyre lejjebb tipornak, bár mostanában ez mintha halványodna mert hiába küld el anyu dilidokikhoz azzal az okkal hogy nem tudom felemészteni azt az estét. Anyának sem mondtam még el a teljes igazságot nem hogy majd egy teljesen idegennek. A fejemben napról napra előjönnek a kocsi vakító fényéről a sikításokról az emlékképek. Ezzel kelek,s fekszek s azzal a tudattal alszom el hogy nem kellett volna baja essen senkinek és pláne nem nekem túlélni. - gondoltam végig ugyanazt amit hónapok óta oda-vissza játszok le magamban.


A tegnapi este egyszerűen szép volt és oly idilli ahogy kicsúsztak szavaink ajkainkon. S mikor ajkait nem beszédre használta és megcsókolt, finoman,lágyan s mégis erőteljesen mintha nem akart volna elengedni s mégis visszatartotta magát. - az emlék hatására elmosolyodtam majd ujjaimmal végig simítottam az említett testrészen. Ő olyan mint az ismeretlen orvosság aminek kezdetben nincs gyógyító hatása,azután pedig kire, hogyan hat azt előre nem lehet tudni.

Teltek a napok,hetek s egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Próbáltuk kiismerni a másikat és ezzel minél több időt együtt tölteni. Volt mikor megnehezítették ezt a koncertek,interjúk, és a többi kis dolog de nem bántam mert a fiúkkal is egyre jobban kijöttem. Nagyon kedvesek,odafigyelők és persze néha napján elég perverzek is tudtak lenni. És természetesen minden hülyeségben benne vannak, mint például a hetekkel ezelőtti váza törésben is, amit nagy szerencsénkre sikerült megcsináltatnunk és olyan lett mint volt. Lassan 2 hónapja hogy megismertem Őt. Az egyik este felhívott koncert után s olyan lelkesen mesélte el hogy rajongók ezrei várták őket és hogy mekkora támaszt ad ez neki úgy a banda többi tagjának is.
-  Holnap lesz még egy koncert itt Londonban, és arra gondoltam ha van kedved eljöhetnél.- már vártam ezt a kérdést,mert szerettem volna látni ahogyan a színpadon áll s azt csinálja amiért Ő rajong; a zenélés.
-  Még szép. -nevettem bele a kezemben lévő kapcsolattartó kütyübe.
-  Remek. Élvezni fogod minden egyes pillanatát,ezt megígérhetem -hallottam hangján hogy mosolyog és örül neki.
-  Akkor holnap még megbeszéljük, jó éjt édes!-köszönt el.
-  Neked is Zayn, szép álmokat! - raktam volna le mikor utánam szólt. - Csók!- véglesen is,mire elmosolyodtam.
Márt előre izgultam a holnap miatt. 3 dolog miatt. Azért mert már réges-rég voltam koncerten,a második mert épp az Ő koncertjükre mentem és a harmadik dolog amiért izgatott voltam hogy újra láthatom Őt. Egyszer voltam szerelmes ezelőtt életemben de ami kettőnk között volt, mondhatjuk úgy is hogy felőlem több volt mint a másik féltől. De kezdtem úgy érezni az énekespacsirta után mint régen a másik után. De egy valami más volt. Őt fokozatosan, minél jobban kedveltem és ez az érzés felülmúlatatlan volt. Talán ez volt a szerelem igazából?!

***

-  Kicsim, nézd mit találtam! - bújt elő anya a ruhakupac alól egy fekete ruhával,ami egy emléket fedezett fel bennem.


-  Kicsim, idenézz mit hoztam? - lóbált felém egy nagyobbacska cipődoboz szerűséget ami amúgy nem is az volt, hanem egy ruhadoboz.
-  Mi ez? - csillant fel a szemem, s bontani kezdtem. Egy ében fekete ruha állt benne.
-  Köszönöm apa! - hálálkodtam annak az embernek aki egykor sokat jelentett számomra..!

-  Mit szólsz ehhez?- térített vissza a valóságba.
-  Inkább nem - határozott hangom kissé határozatlanná vált.
-  Melanie! -kezdett bele - Ami volt,elmúlt drágám!- nyújtotta felém a ruhát. Egy kis idő hezitálás után megmarkoltam a ruhát és elfogadtam a tényt amit anyu mondott. Ami volt elmúlt.
Még délelőtt megbeszéltük Zayn-nel hogy majd jön értem valaki,de nem Ő lesz az mert nekik jóval hamarabb ott kell lenniük. Az öltözködésben segítségre volt szükségem de végül is megoldottuk. A testemhez az ében fekete ruha simult amit anya választott egy hozzáillő magassarkúval. A hajam kiengedve ezzel saját göndörségét szabadon hagyni a vállamon. A sminkem pici alapozóból,szemhéjamra feltüntetett tusból és barackos ízű szájfényből állt.
-  Kész is - néztem tükörbe a személyemet ahogyan ott álltam akkor is és féléve is, felöltözve és menetre készen. Az órám fél 8-at ütött ami azt jelentette bármikor itt lehet értem a sofőr. Igy kezembe vettem a kis táskát amiben a telefonom és pár szükséges dolog volt. Az ajtóban már anya várt hogy elköszönjön tőlem.
- Jó szórakozást és vigyázz magadra, kislányom!-nyomott egy apró anyai puszit arcomra.
Az út másik végén már ott állt egy elég magas pasas az autó mellett.
- Jó estét kisasszony!- köszöntött udvariasan.
- Jó estét!-viszonoztam, ő pedig kinyitotta a fekete kocsi ajtaját,amivel az aréna felé tartottunk és negyedóra alatt ott is voltunk. A pasi bevezetett egy hátsó bejáraton és onnan a színfalak mögé. Fokozatosan mentünk be és egyre több ember fordult elő majd a legvégén lévő ajtón belül a srácok hangját hallottam meg. Szerintem mindenki tudta hogy azok Ők ugyanis a zajongás príma volt. Kopogtatott az ajtón az előttem lévő magas koma akinek még mindig nem tudom a nevét.
-  Szabad - ordították egyszerre.
-  Hé, George kit hoztál nekünk?- kérdezte Lou aki épp Harry-vel Xbox-ozott s szemét csak egy pillanatra méltatta ide,de én csak ott bujkáltam az említett George háta mögött a fekete hajú énekest keresve, mikor is a mosdóból jött ki. A szám mosolyra perdült amit viszonzott is s elindult felém.
-  Szia - köszöntött egy lágy csókkal s közben a derekamat átfonta karjaival.
-  Hű,ez nem semmi - fogta meg a jobb kezem s nézett végig,én pedig csak Őt néztem. Őt akartam ölelni,csókolni és vele lenni. Az érzésem csak fokozódott minden egyes találkozásunknál amit persze senkinek nem árultam el.
-  Nagyon szép vagy - mondta két csók között.
-  Van még egy szoba ez mellett ha gondoljátok,elvégre van még pár percünk. Csak ne itt gyerekek!- szólalt meg mögöttem Lou aki felvont szemöldökkel bámult ránk.
-  Fogd be Louis! - utasította Zayn,miközben a kezemet a sajátjában szorította de csak gyengén.
A többi srác is észre vette hogy bent vagyok így kaptam egy-egy puszit és nagy-nagy ölelést.
-  Srácok, gyertek!-  szólt be a pasi akivel bejövet találkoztam.
-  Akkor fiúk mindent bele! - ordította a göndör. - Tehát pár pillanat s látom őket énekelni- gondoltam bele mikor épp egy csókot kaptam Tőle majd kiviharzottak mindannyian, engem pedig a Backstage-ben helyeztek el. Mielőtt elkezdődött volna egy szőke lány foglalt mellettem helyet..!

Sziasztok!
Meg is hoztam az újabb részt ami most hosszabbra sikeredett mint az előző, és remélem elnyeri
tetszéseteket, ha egyáltalán olvassa valaki Dóri-n kívül :) ha igen, örülnék pár visszajelzésnek, vagy egy kattintásnak az 'elolvastam'-ra vagy egy apró kommentnek :) 
Köszönöm az eddigi támogatást, és nem is húzom tovább az időd! jó olvasást puszi xx


8. rész

Jelen

A nap sugarai kezdenek kikelni a felhő burkából s a halkan koppanó cseppek zuhataga lassabb lesz, majd egyszer csak eláll teljesen. A fejem a zárban forduló kulcslyukra fordítom.

-  Képzeld mami, vagy ezer galambot láttunk - Sophie csillogó szemeiben ott van az izgatottság mire a háta mögött lévő férfi köhint egyet.

-  Azért nem volt az annyi - húzódik mosolyra borostás arca, mire tekintetünk összeakaszkodik és apró nevetések hagyják el ajkaink.

-  Kár hogy nem voltál, pedig még enni is adtunk nekik - húzza fel száját a kislányom, mire kicsit arcomra komolyság derül.

-  Tudom, kicsim és sajnálom. Ígérem máskor együtt fogjuk etetni őket, jó? - fogom meg két kicsi kezét, szemeibe nézve reményt látok egy puszira amit meg is kapok kérés nélkül, és erősen magához szorít amire nem kell várnia egyből vissza ölelem ahogy csak bírom, karjaimat kis teste körül fonom össze. Úgy érzem Ő az az egyetlen személy akire mindig számítani fogok és soha nem hagy el..!

Múlt

A levegő a torkomon akadt a szavakkal együtt. A szívem mintha pár ütemet kihagyott volna, majd mikor észlelte, annál hevesebben vert, a mellkasom látszólag nagyot emelkedett amit észre is vett, de nem volt több pár másodpercnél, tekintete újból rám irányult a válaszomat várva, már szinte könyörgően.
-  Én..- elkezdtem a mondanivalómat de utána megbántam, mert semmi értelmes nem jött ki a fogam keresztül.
-  Ne, ne szabadkozz! Én vagyok túlságosan is elvarázsolva. Mit is vártam?!- hogy találkozunk egyszer, kétszer, több héten keresztül, és csak így eléd állok, és elnyögöm neked amit én akarok, nem törődve azzal amit te szeretnél? - úgy éreztem mentem elfutok amiért ezt teszem vele. Magát hibáztatta, és nem volt igaza, mind miattam volt, azért mert féltem, egy új kapcsolattól, féltem hogy nem fogom tudni kezelni ezt az egészet. Túlságosan is új..minden!
-  Kérlek - sütöttem le szemeimet és nagy erőt véve magamon, megszólaltam.
-  Ez nem a te hibád, nem siettél el semmit, és nem mintha nem érezném magam veled jól, vagy akárhányszor meglátlak mosolyt tudsz vésni az arcomra, vagy hogy mit akarok én és mit te. - egyszerűen csak úgy érzem nem állok kész választ adni, és megértem ha nem.. - megszokva belevágott mondanivalómba.
-  Ha az idő az ami szükséges ahhoz hogy mondj nekem egy szót, akkor várok! - fogta meg kezeivel a sajátomat és enyhén de mégis érezhetően hogy komolyan gondolta megszorította. Tekintetünk csak egymás között perzselt, a körülöttem lévő bútorok, tárgyak úgy éreztem már rég lángra gyúltak, de valójában ez a reakció egyenlet bennem játszódott le. A lábujjperceimtől, a combomban, a gyomromban és persze addig a kis zakatoló kütyüig ami egyre csak feléledni akar, csak nincs elég energiája, ereje rá.
Lentről egy csattanást hallottunk, amire mindketten összerezzentünk, elengedve ezzel egymás kezét.
-  Jobb ha lemegyünk, míg nem tesznek kárt az egész lakásban. - mosolyogva mutatott az ajtóra. Míg a keskeny lépcsőkön sétáltunk lefele nem voltam képes elhinni hogy azt mondta - várok rád!
Ahogy az utolsó lépcsőfokról leemeltük lábunkat, a szemünk megakadt a fiúk aggódó mégis mosolyt takaró tekintetén.
-  Mit törtetek el már megint? - úgy ejtette ki mintha már megszokott lenne ez a kérdés.
-  Miből gondolod hogy mégis eltörtünk valamit? - hitetlenkedve nézett Zayn-re a zöldszemű göndör barátja.
-  Először is akármikor itt vagytok, valaminek mindig bántódása esik, másodszor szerinted ennyire süket vagyok hogy egy emelettel fentebb nem hallom hogy mi folyik lent? - csúszott fentebb hangja.
-  Na, mit mondtam - csapta össze a kezét Lou, s mi csak értetlenül néztünk egymásra amit le is intettek de valahogy Zayn kiszemelte a hátuk mögött lévő törött tárgyat.
-  Mondjátok hogy nem azt törtétek el? - sejtelmesen mutogatott, erre a fiúk csak csendben lapultak, mire megszólalt Harry.
-  Haver, nem szándékos volt, csak...úgy történt hogy Lou kikapta a kezemből a telefont én pedig utána dobtam ezt a párnát. - hadonászott a kezében lévő puha anyaggal. Zayn egy nagyot sóhajtott miközben próbálta nyugtatni önmagát, azonban éreztem hogy nem ment neki. Nem akartam megvárni míg még jobban elönti a méreg, ezért a karján lesimítottam ujjaimat mire Ő pár apró pillanatra lehunyta szemeit, és rám nézett. Annyira belelátott az elmémbe, tudta mit akarok. Segíteni.
-  Mennyire nagy a kár? - kérdeztem a többiektől de még mindig Zayn füstölő tekintete birtokolt.
-  Hát..- kezdte a szőke.
-  Nem annyira gáz, amennyire hittük - folytatta Liam.
-  Hadd nézzem - engedtem el a két gyönyörű szempárt és a törött tárgy segítségére siettem.
Ahogy a kezembe vettem, láttam hogy egy váza szerűség volt, ami oly egyszerű volt de volt benne valami különleges. Emberi érték volt számára.
-  Szerintem ezt meg lehet csináltatni, csak két darab hiányzik belőle..ami itt is van - hajoltam le a hiányzó részekért. Jobban megnézvén nem mondtam volna Zayn stílusának, de beértem annyival hogy fontos volt számára, de ha be akar majd beavat a részletekbe.
-  Gondolod? - kétségbeesett arcot pillantottam magammal szemben, ami kicsit elkeserített. Nem láttam ilyennek még a hetek alatt. Látszott az arcvonásain hogy egy fontos, becses ajándék volt számára, aminek elvesztése fájt volna neki, de ahogy billentettem a fejemmel, a szemében ragyogást véltem észrevenni, amitől a szívem kalimpálni kezdett egyre hevesebben, nem értettem miért.
-  Ha gondolod meg adom annak a számát majd aki anyunak csinálta meg a törött vázáját. - ajánlottam fel, mire kicsikét bólintott.
-  Majd mi elvisszük, elvégre a mi sarunk - tett egy kedves ajánlatot Liam mire a többiek csak egy -igen és -persze szóval díjazták.
-  Arról szó sem lehet, ezek után meg főleg - emelte fel mutatóujját s jobbra balra ingatta a nemleges választ kifejezve, amit fiúk meg is értettek.
-  Akkor majd mi elvisszük..ha te is benne vagy - dadogva nyögtem ki egy mondatot és a "kicsit zavarba jöttem" gondolatot elterelni magamról.
-  Az tökéletes lenne - hálálkodóan nézett rám, majd intettem egy aprót, s leraktam a dísztárgyat oda ahova tartozott.

Hátra hagyva hogy pár perce mi történt, a hangulat jobb lett. Eleget beszélgettem a srácokkal ahhoz hogy megállapítsam hogy ugyanakkora szívük van mint Zayn-nek. Kedvesek, és persze minden percben viccelődnek.
-  Zayn! - ordított be Lou a konyhában lévő fekete hajúnak aki nekünk hozott valami innivalót meg kaját.
-  Tudod, mikor áradoztál Róla nem hittem volna hogy még a nyálas szövegednél is nyálasabb leszek, és azt mondom hogy egyszerűen igazad volt. - folyamatosan a konyha felé nézett de a végét elharapva rám pillantott, mire kicsit kellemetlenül éreztem magam, de mégis felemelően. Zayn? Rólam? Áradozni? Mire fel? -nem vagyok én semmi és senki. - gondoltam magamban. De akárhogy is tagadni akartam, tetszett ez a kis monológ Louis-tól.
-  Tudod mit? - Baszd meg Tommo! - hallottam hangját ami elárult mindent. Nem akart "beégni" előttem, de úgy gondolta sikerült beégetnie magát a barna hajú fiúval.

Az óra már lassan este 7-et mutatott amikor elővettem a telefonom, és rá pillantottam a számokra.
-  Ideje lenne mennem, már későre jár - jelentettem ki, mire Zayn és a többiek is felálltak és szedelőzködni kezdtünk ketten.
-  Örülök hogy megismerhettelek titeket - fordultam háta az ajtóban egy nagy mosoly keretében. Tényleg megfogtak a viselkedésükkel, bírtam őket, ahogy még most is.
-  Úgy szint - mondták egyszerre. - Remélem azért nem ez volt az első és utolsó kis összeruccanásunk.- mosolygott rám Liam.
-  Reméljük - gondoltam magamban miközben egy halvány mosolyt küldtem nekik és egy-egy búcsú puszival távoztam.
-  Ha lehetséges a házat hagyjátok egyben míg haza nem érek - tekintett hátra Zayn, egy komoly nézettel, mire a srácok csak bólintottak egyet, s közben a szemükben ott látszódott a kis huncutság.

A kocsiban ülve nem igazán szóltunk egymáshoz, és ezt nem tudtam mire vélni, majd arra jutottam hogy megharagudott vagy fogalmam sem volt, de nem hagyott nyugodni.
-  Az a váza, amit a fiúk..szóval tudod - kezdtem el társalgásunkat.
-  Régi egy darab, igazi családi ereklye - ejtette ki száján amire kíváncsi voltam.
-  Még anno a nagyapám foglalkozott ezzel, csinálgatott különböző tárgyakat, szerette ezt csinálni, ha élne azt hiszem akkor is az ő kis szenthelyében ülne minden áldott percben . - ábrándozott a nagypapájáról amelyek olyan csodás érzelmekkel teli mondatok voltak hogy azt hiszem eljutottam oda a pontra hogy sajnáltam. Sajnáltam mert tudtam hogy az az ember akiről mellettem beszélt, ahogyan beszélt, nem él, már nem.
-  Ő ugye meg..- elakadt lélegzetem, feladta a szolgálatot és inkább töredékekre esett.
-  Meg - egyszerűség, szomorúság, fájdalom mégis megkönnyebbülés érződött reszkető hangjából.
-  Sajnálom - mást nem is tudtam volna mondani. Rossz volt így látni, az nap már másodjára.
-  Tudod, Ő tanított arra hogy ha bármire is akarom vinni az életbe, akkor tegyek érte, és ne hagyjam elfutni azt amit az élet már egyszer felajánlott, soha ne adjam fel az álmaimat, az életem, egyszerűen legyek önmagam bárhova vezet az út. - nézett maga elé, a hazavezető utat pásztázva s közben szemei csillogni kezdtek. Tudtam hogy miért. Nem volt erőm még mindig megszólalni akármit is mondani, egyszerűen magamban tárgyaltam. Nem később haza is érkeztünk ahol mindketten kiszálltunk a régi kövesútra a házunkkal szemben. Egymás mellett sétálva ballagtunk át az út egyik oldaláról a másik felére s onnan a házunk elé. Ahogy egyre közelebb voltunk, tudtam hogy meg kell szólalnom. Felkészítve magam erre hátra fordultam, pontosan Ő elébe. A szemei sötétebben ragyogtak az utcai fények láváitól, s ahogyan újból a szemében néztem mélyen, elvarázsoltak. A számat szólásra nyitottam volna de csak egy nagy sóhaj lett belőle, miközben egymást tekintetében próbáltunk elveszni. A két nagy gömb alakú szeme a számat pásztázta mire ugyanígy tettem. Egyre közelebb lépett hozzám, lábain a fura orrú elegánsabb cipő az utcaitól hangját adta az aszfalton, és kezei közé vette arcom amit olyan könnyedén megadtam neki, s ajkai az enyémet súrolták, először még csak kóstolgatták majd egyre többet akartak. Hátam majdhogynem neki ért a barna ajtóhoz, de átkarolta karjaival és magához húzott. Nyelvei behatolt az enyém mellé, s harcot vívtak egymással miközben vékonyka ujjaim hajába kapaszkodtak. De mint mindennek, ennek is vége szakadt. Friss levegőt éreztem bejutni a tüdőbe, de nem sok kellett ahhoz hogy tudjak újra lélegezni. A kezeim remegtek, ahogy a testem minden porcikája, miközben homlokunk egymásnak dőlve pihent. Ajkai még mindig olyan közel volt egymáshoz hogy azt hittem nem bírok magammal és megkísérlem az előzőket, de nem volt rá erőm, túlságosan is leszívta Ő. Mielőtt elengedett volna valamit suttogott.
-  Köszönöm - érzetem szinte felső és alsó ajkait miközben kiejtette ezt a szót. Nem értettem mire gondol, majd jobban átfutottam az emlékeimen és arra jutottam hogy amiért hálálkodott az a Váza lehetett.
-  ..a mai napért - fejezte be, s lágyan kiengedett karjaiból. Csak bámultam rá, az arcára, a vonásaira, az ajkaira, a szemeire. Fordult volna el, de megfogtam puha mégis erős kezeit.
-  Azt mondtam nem állok kész választ adni, te pedig hogy addig vársz még nem hallasz tőlem valamit. - fújtam ki a levegőt, Ő pedig közelebb jött újra.
-  Azt hiszem, megpróbálhatnánk - futott végig rajtam egy különös érzés. - hát kimondtam. - gondoltam magamban, de mire feleszméltem, Ő már az ajkaimra tapadt, és egy újabb szenvedélyes csókkal jutalmazott. Az érzés hogy kimondtam azt amitől féltem, nem volt semmihez sem fogható és hiába bizonygattam magam hogy nem félek, mégis így volt, de nem érdekelt mi lesz ezután, csak az hogy akkor mi volt. Elhúzódtunk egymástól majd adott még egy apró puszit a számra.
-  Vigyázz magadra és szép álmokat szépségem! - intett vissza nekem.
Olyan boldognak éreztem magam, ahogyan már rég nem. A kicsi lepkék ott lapultak a gyomromban, a szívem hevesen kattogott még azután is hogy elhagyta az utcát kocsijával. Azt hiszem fél év után, ez volt a legszebb estém, persze a legelső találkozásunk óta.